„Vegyünk porcerősítőt a nagypapának!”

A gyermekem még csak két éves és nincs is helyesebb dolog, mint az őszinte gyerek száj. Ilyen korban, még nem gondolják végig, amit mondanak. Ami a szívükön, az a szájukon. Rettentő sokat mulatunk a férjemmel ezen. Például a „kérek szépen teát” nálunk úgy hangzik „innitát”. Ezt rajtunk kívül senki nem érti, de gondolom ez így van rendjén, és más családokban sincsen másképpen.

Mivel hatalmas a családunk, így a családi összejöveteleken kisebb hadseregnyi gyerek gyűlik össze. nullától 18 éves korig minden korosztályból képviselteti magát valaki, így szerencsére nincs gondunk a gyerekfelügyelettel ilyenkor sem, jól elszórakoztatják egymást.

Egyik alkalommal a kis gyerkőcöm egy ilyen alkalmon odaszalad hozzám és a következő mondatot intézte hozzám: „Vegyünk porcerősítőt a nagypapának!”

Tegye fel a kezét, akinek a két éves gyereke mondott már hasonlót!

Hát nem éppen egy szokványos kérés. Arra számítottam, hogy fagyit szeretne, vagy, hogy kössem be a cipőjét. Ő viszont porcerősítőt szeretne a nagyapjának. Megkérdeztem, hogy ugyan ez honnan jutott eszébe, vagy egyáltalán tudja-e hogy mi az a porcerősítő, és meglepetésemre egészen kézzelfogható választ kaptam. Elmesélte ugyan is, hogy a Tv-t nézte az egyik unokatestvérével és volt benne egy bácsi, akinek fájt a térde. A nagypapának is fáj a térde. Eddig tiszta sor. A bácsi bevette a gyógyszert és nem fájt a térde. Tehát, nagypapa is vegye be a gyógyszert és neki sem fog fájni a térde.

Mondjuk, azt már elfelejtettem megkérdezni, hogy a porcerősítő szó hogy ragadt meg a kis okos agyában, annyira aranyosnak találtam ezt a kis mozzanatát. Meg is ígértem, hogy ha hazamegyünk, nézni fogunk ilyet a papának.

Egy gyereknek nem lehet felelőtlen ígéreteket tenni, még ki sem szálltam az autóból, már jött a kérdés, hogy mikor nézünk már porcerősítőt! Nem tudtam, de igazából nem is akartam kibújni a feladat alól.

Elkezdtünk keresgélni a neten és miután több cikket is végigolvastunk együtt az ízületi panaszok kezeléséről, rájöttem, hogy nagyon is fontos a porcok karbantartása, nem csak a nagypapának.

Találtunk egy online patikát, ahol egy csomó készítmény közül lehetett válogatni. Honnan kellene nekem azt tudni, hogy a Béres Porcerő forte vagy a Jutavit Chondroitin Sulphate 800 például a jobb erre a célra? Nem is ismerem egyiket se.

Beugrott, hogy a másik gyerekem osztálytársának az anyukája doktornő és nagyon kedvesen elbeszélgetett velem a múltkor. Fel is hívtam és megkérdeztem, hogy ő mit ajánl. Több készítményt is jónak talált az általam felsorolt porcerősítő készítmények közül, így az ár alapján hoztam meg a döntésemet. Több dobozzal is rendeltem, hogy mi is tudjuk szedni, mert azt olvastam ugye, hogy időben el kell kezdeni odafigyelni, hiszen ha egyszer elkopott, már nem lehet helyre hozni. Ettől függetlenül, hogy fent maradjon a béke kapott a nagypapa is. Talán a tünetei csökkentésére alkalmas lehet.

Meg is rendeltem gyorsan ebből az online patikából a készítményt és a következő családi ebédnél már ezzel kedveskedtünk a nagypapinak. Kicsit elcsodálkozott, mikor a kicsi unokája átadta neki a gyógyszert, de mikor kifejtette, hogy igazából ő focizni szeretne a papával, csak a papának meg kell előbb gyógyítani a térdét, akkor megértette mi történik.

Annyira jót nevettünk rajta mindannyian, hogy a picúr így kitalálta, mit lehetne tenni a céljaiért, hogy azóta is emlegetjük az esetet egymás közt. Olyan hamar megnőnek a gyerekek, és annyira értékesek ezek a pillanatok, érdemes őket nagy becsben tartani.

És bár a történet úgy lenne szép, hogy a papa pár hét múlva együtt focizott az unokájával, de sajnos ez nem egy tündérmese. Viszont arra rájöttünk, hogy ha már most odafigyelünk a porcok épségére, szedjük az erősítőket, helyesen táplálkozunk, és elegendő folyadékot fogyasztunk, akkor kis szerencsével előfordulhat, hogy mi egyszer kétszer még fogunk tudni focizni majd a gyerekeink gyerekeivel.porcerősítő