Mindenkinek az életében van egy gyerekkori trauma, amely akár tudatosan, akár tudat alatt, de meghatározza, hogyan fogja élni az életét a jövőben. Nagyon sokaknál ez a válás, a szülői szeretet és figyelem hiánya, vagy éppen valamelyik szülő függősége, amely kihatott rájuk is. Sokan követik a szüleiket ezen a leejtőn, sokan azonban egy életre megundorodnak attól, amivel a szülő mérgezte magát. Ez általában az alkohol, vagy éppen bizonyos drogok, gyógyszerek.
A függőség gyakran örökölhetőnek tűnik, sokan úgy vélik, hogy az alkoholizmus például egy hajlam eredménye, amely a családban marad a későbbiekben is. Én nem vagyok orvos vagy kutató, ezért nem tudom, hogy ezen megállapítás mögött milyen tudományos alap áll, ezért ne vegyék készpénznek, amit mondok.
Az azonban biztos, hogy egy gyermek gyakran követi a szülei példáját, és elindul az úton, amelyen látta a felmenőit végigmenni. Ez történt azzal a családdal is, akik a Felépülők nevű alkohol elvonó intézmény létrehozása mellett döntöttek. Miután apja alkohol- és drogfüggő lett, nem kellett sok a fiúnak se, hogy csak húsz évesen, de ezen betegségek markába kerüljön. Végül együtt, az édesanya támogatásával mindketten ismét visszataláltak a józanság útjára, és a saját tapasztalatukat felhasználva elindították a Felépülők magánklinikát, ahol a függők rehabilitációja az elsődleges céljuk. A Minnesota-modell alapján dolgoznak, amely az alkoholizmust és függőségeket az elsődleges problémaként kezeli ahelyett, hogy tünetként tekintene rá, amelyet egy egyéb betegség okoz. Úgy vélik, hogy az addikció önmagában is elég probléma ahhoz, hogy megérdemelje a külön figyelmet. A 28 napos elvonókúrájuk során az ország három pontján lévő klinikáik egyikébe vonul el a beteg egy kis csoporttal, amelyben sorstársaikkal és segítőikkel élnek együtt egy családias, barátságos környezetben, ahol nyugodtan tudnak önmagukra koncentrálni anélkül, hogy a külvilág különösebb figyelmet igényelne tőlük. Részt vehetnek a napi sétákon, sportolási lehetőségek állnak rendelkezésükre, a csoportos terápián pedig egymásnak támogatást adva beszélhetnek a problémáikról.
Azonban ha valaki inkább egyedül szeretne foglalkozni a problémájával, vagy éppen a családjával való köteléket szeretné ismét felépíteni, amit a betegség megtépázott, erre is van megoldás; a Felépülők ajánl egyéni kezelést is, illetve családterápiát, amely során a családok ismét egymásra találhatnak ezen nehéz időszak után. Ők maguk is nagyon jól ismerik, milyen ártó hatása van a függőségnek a szeretteinkkel való kapcsolatunkra, ezért igyekeznek ebben is a betegeik segítségére lenni. Szakképzett dolgozóik megfelelően tudják kezelni az összes felmerülő dolgot, így bármikor bizalommal lehet hozzájuk fordulni, nem kell félni az elítélő pillantásoktól, amellyel sokan ezt a betegséget illetik. A Felépülők emberei tudják, hogy ez egy betegség, és ezáltal időre van szükség, amely alatt az ember felépülhet. Nem siettetik a változást, és az út minden lépése során a betegeik mellett állnak.
Tehát ha egy szülő alkoholista volt, nem jelenti azt, hogy a gyermeknek is az a sorsa, hogy eligya az életét. Mindig van megoldás, mindig van segítség. És ha megtesszük a kezdő lépést a felépülés felé, az lehet, hogy az a gyermekeink az életét is megváltoztatja a jobbra, nem csak a miénket.