Legó dugította el a lefolyót, neten kaptam tippet a megoldáshoz

Imádom a gyerekeimet és többnyire nagyon szeretem, hogy édesanya lehetek. De valljuk be őszintén, néha azért tudnak nehezen megoldható, az ősz hajszálak számát gyorsan megnövelő ötleteik támadni.

Az enyémek legutóbbi ilyen ötlete az volt, hogy Legó kockákat húznak le a wc-n, és megnézik, mi lesz velük. Nos… természetesen semmit nem láttak azután, hogy a játékelemek eltűntek a lefolyóban, viszont mindez remekül megágyazott egy hatalmas dugulásnak.

Mivel duguláselhárítás esetén mindenképp hívandó telefonszám még nem szerepelt a telefonkönyvemben, interneten kezdtem keresgélni, illetve beírtam a keresőbe mindent, ami kihozhat valami értelmes eredményt arra, hogy duguláselhárítás Pest megyében. Emellett pedig utánanéztem annak is, hogy milyen itthoni duguláselhárító szerekkel lehet kísérletezni, ha egyszerűen nem találunk szerelőt.

Mert természetesen nem sikerült szerelőt találnom. Pontosabban akiket találtam és hozzáértőnek néztek ki, azoknak szerintem úgy ötszáz évre előre le volt foglalva minden időpontja, akinek pedig volt ideje, de nem nézett ki hozzáértőnek, azt értelemszerűen nem sok kedvem volt kihívni.

Végül a Facebook-oldalamon kaptam segítséget, egy kollégámtól. A pasi kommentje ez volt:

“Szerintem nézz szét a VizGazFutesSzerelo24.hu oldalon! Nekem bejött!”.

Hasznos tipp, amit azonnal ments el valahová!

A kollégám által küldött link a VizGazFutesSzerelo24.hu weboldalra vezetett, ami első pillanattól kezdve belopta magát a szjvembe. Egyszerűen árad ugyanis belőle a biztonság és a szakértelem.

Az oldal, ahogy ez a nevéből is látszik, mindenféle olyan munka elvégzésére kínál szakembereket, ami a lakhelyünk víz-, gáz- vagy fűtésrendszeréhez kapcsolódik. Vállalják különböző készülékek és berendezések (pl. kazán, wc-csésze, fürdőkád stb.) javítását és cseréjét. Bizonyos rendszerek kiépítését. karbantartási és felújítási munkákat.

Mindezt profi, végzettséggel rendelkező, valóban maximális szakmai hozzáértéssel rendelkező szakemberek végzik el nálad. Az oldal szakemberei olyan számlát állítanak ki, melyet minden biztosító gond nélkül elfogad. Ha pedig a munka elvégzése után valami hiba, újabb gond adódik, az általuk elvégzett feladatokra garanciát is vállalnak. Ráadásul mindehhez az oldal 32 éves szakmai tapasztalatot ad háttérként.

Nekem duguláselhárítás kellett

Nekem – ahogy említettem – duguláselhárításra volt szükségem. A VizGazFutesSzerelo24.hu profiljában pedig a vízszerelés, gázszerelés és fűtésszerelés mellett a dugulások megszüntetése is szerepel. (Erre természetesen ugyanúgy érvényes a szakmai tapasztalat, a profi szakember és a garancia, mint a többi elvállalt munkára.

Az oldalon a duguláselhárítás menüpontra kattintva pontosan elolvashatjuk, hogy milyen munkák elvégzése tartozik a duguláselhárítás fogalma alá. Megtudhatjuk, hogy a duguláselhárításon kívül milyen egyéb csatornához kapcsolódó munkák elvégzésére tudnak még szakembert küldeni nekünk. Illetve megtaláljuk azokat a kérdéseket is, amiket biztosan fel fognak tenni nekünk, ha telefonon keressük őket. Ezen kívül pedig tájékozódhatunk arról is, hogy milyen eszközökkel oldják meg a problémánkat.

Különösen az volt szimpatikus a VizGazFutesSzerelo24.hu oldalban, hogy például a duguláselhárítás kapcsán nem csak egyszerűen szolgáltatást nyújt, hanem edukálja, oktatja is az olvasót. Én például hálát adhatok, hogy csak ötletként merült fel bennem valamiféle otthon összekotyvasztott szer. Ez ugyanis sok esetben sokkal nagyobb problémát tud okozni, mint ami korábban volt. Ugyanez a helyzet a barkácsboltokban pár ezer forintért megvásárolható eszközökkel: helytelen, szakmai tudás nélküli használatuk százezer forintos nagyságrendekben mozgó plusz kárt is okozhat, amit ráadásul lehet, hogy a kiérkező szakember nem is tud egyszerű módszerekkel megoldani, hanem komolyabb beavatkozást igényel majd.

Gyors segítség Budapest és Pest megye egész területén

A VizGazFutesSzerelo24.hu szakemberei Budapest és Pest megye egész területén vállalják munkák elvégzését, problémák megoldását. Ha mindenáron meg szeretnél győződni arról, hogy a te lakhelyed is a listájukon van, a weboldal aljára görgetve részletes felsorolást találsz, melyben szerepel minden település, ahol dolgozni tudnak.

És hogy milyen gyorsan számíthatsz segítségre? Hát képzeld, hogy AKÁR EGY ÓRÁN BELÜL IS!

Nagyon sürgős esetben ugyanis nem kell mást tenned, mint hívni a nap teljes huszonnégy órájában elérhető ügyfélszolgálatot. A diszpécser egy ilyen beszélgetés során minden kérdést feltesz, ami alapján a szakértők akkor is ki tudják találni, mi baj lehet, és ehhez milyen szakember kell, ha te nem vagy benne biztos. A sürgős segítség pedig egy órán belül megérkezhet hozzád.

Bízom a kollégámban, aki a VizGazFutesSzerelo24.hu-t ajánlotta. Szerintem hívom is őket, te pedig, aki most olvasol, mentsd el a linket! Sok esetben jól jöhet.