Sok-sok évvel ezelőtt az borzolta a kedélyeket, hogy kakaóbiztos számítógépekkel kezdték felszerelni az óvodákat, mondván, bármi megtörténhet. Sokan túlzásnak tartották a dolgot. Minek a kakaót a számítógép közelébe engedni? És minek a gyereket a kakaó közelébe engedni, ha ott van a számítógép? Figyelmesebben kellett volna hallgatnom a híradásokra…
Néhány hete bevállaltam a két unokahúgomat egy „ottalvós” partira. Az ikrek három évesek, a szüleik minden percét elfoglalják, így már nagyon jól esett nekik, hogy kimozdulhatnak egy kicsit kettesben. Csak estére hozták át a kicsiket. Megígérték, hogy előtte alaposan lefárasztják őket, nekem csak etetni, altatni kell, ha szerencsém van. Összebújunk, mesét nézünk, ők pedig reggel jönnek a kicsiért… Gondoltuk.
Naivan elfelejtettem, hogy a „fáradt gyerek” és a „problémamentes gyerek” nem teljesen ugyanaz. Sőt, két, nagyon különböző dolog. A szülők megkönnyebbült arccal kiléptek az ajtómon, a két kis ördögfióka pedig, mire visszaértem, már felkergette a macskát a szekrény tetejére. Az akasztós szekrény tetejére… Tök sima felület, polcok nélkül. Szerintem a cicám ijedtében szárnyakat növesztett.
A gyerekek szigorú szemmel tartása mellett elővettem a létrát… Macska szekrényről le, létra vissza… Az idő közben szétdobált díszpárnákat pedig hosszas könyörgés után a kicsik engedték összeszedni a földről. Micsoda sikerek!
Ezek után jobbnak láttam, ha minden percnyi figyelmemet a kicsiknek szentelem és gondosan szemmel tartom őket. Mivel már közeledtünk az alvásidőhöz, úgy döntöttem, már nem játszunk, hanem befekszünk az ágyba és szép nyugodtan átnézzük a családi fényképalbumot. Izgalmas is, meg talán meg is nyugtatja a kicsiket.
Az ötletem körülbelül 5 percig működött, mert a kicsik az egyik képen felfedeztek egy hatalmas vízi csúszdát. Innentől teljesen átéléssel kezdtek bele a nyaralás tervezésébe, hogy majd lesz fagyi, vízibicikli, meg Balaton, lángos, katamarán, és apu megint berúg Badacsonyban… (Lemaradtam a sztoriról, de szegény apukát egyáltalán nem tudom elítélni…)
Miután sikerült lecsendesíteni őket, vad meseolvasásba kezdtem. Én nagyon jól szórakoztam, de a kicsik, miközben én a könyvet bújtam, kinyitották az éjjeli szerényt és aprólékosan kinyomkodták a levélből az összes aszpirint…. Szerencsére pontosan tudtam, hány darab tabletta volt benne és az összeset megtaláltam. Nekem is vannak gyerekeim, a feltételes reflexszek működnek.
Ezen a ponton viszont kénytelen voltam veszekedni egy kicsit. Muszáj nekik megtanítani, hogy a játéknak is vannak határai, és a kis rosszaság nem rossz, a nagy viszont nagyon veszélyes. És gyógyszerrel játszani szerintem nagy rosszaság.
De kellett is nekem felemelni a hangomat! A két kis sárkány vad sírásba kezdett. Hulla fáradtak voltak, a szüleik sehol, az ágy idegen, a nagynéni meg veszekszik… Akkora szívem van, hogy bár ebben a pillanatban nagyon boldogan visszaadtam volna őket a szülőknek, azért meg tudtam érteni a bánatukat is.
- Ne sírjatok, kicsi csibék, csinálok nektek jó meleg kakaót! (Két nagy adag altatóval… – gondoltam hozzá, de természetesen nem tettem bele).
A kicsiket ez kizökkentette egy időre. Boldogan forgatták a csőrös poharakat, benne a finom, meleg kakaóval. (A csőrös pohárnak a sztoriban még nagy jelentősége lesz.)
Eddigre már nyoma sem volt ugrálásnak, ellenben szipogásnak, szomorkodásnak annál több. A gyerekek kezdték felfedezni, hogy a szülők tényleg leléptek, ők meg itt maradtak, egyedül, kiszolgáltatottan. Jaj, csibék!
Megszántam őket és feladtam az elveimet. Bebújtunk az ágyamba a takaró alá, elővettem a laptopot, bekapcsoltam a „Katicás mesét” és hozzáláttunk, hogy egy kis Bogyó és Babócába fojtsuk a közös bánatunkat.
Csak arról feledkeztem meg, hogy két gyerek több, mint egy… Nem kellett sokat várnom, egy fél óra alatt mind a két kisördög az igazak álmát aludta mellettem, kezükben a kakaóval.
Nekem sajnos több se kellett, kicsalogattam a kezükből a poharakat. Aztán egyik oldalamon az egyik gyerek, másikon a másik, egyik kezemben a laptop, másik kezemben a kakaó, megpróbáltam leereszkedni az ágyról.
Majdnem sikerült, csak a végén rontottam el… Kiejtettem a kezemből az egyik poharat, és valamiért logikus ötletnek tűnt laptopot szorongató kézzel utána kapni. Tanulság: ez egyáltalán nem annyira jó ötlet, mint először tűnik.
A pohár teteje megadta magát, a kakaó pedig csendesen csordogált a hűtőrácsból.
Sok mindent tudtam volna csinálni: ordítani, káromkodni, sikítani, felszisszenni, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem szabadítom magamra a pokol minden ördögét – legalább is azt a kettőt nem, amelyiket sikerült végre az ágyban elhelyezni.
Sajnos az éjszaka nem telt nyugodtan… Hétfőn, de legkésőbb kedden le kellett volna adnom egy anyagot, ami az eláztatott gépben maradt. Csak reméltem, hogy legalább hozzá tudok valahogy férni, ha már a kakaós (szuszpenzió!) gépet nem mertem elindítani sem…
Szerencsére a testvérem látta rajtam, hogy valami gáz van, sokkal nagyobb, mint amit a gyerekei okozni képesek… Kiszedte belőlem, hogy mi történt. Ezerszer elmondtam, hogy ez sajnos nem a kicsik hibája – tényleg nem – de nekem nagyon szükségem van a gépre.
A tesómnak viszont nem hiába edzik ikrek az idegeit. Csak annyit mondott:
- PC Mentor. Keress rá. Segítek, a telefonodon is van internet.
A pcmentor laptopszerviz valóban elég ígéretesnek tűnt. A gépem már nem egy mai darab, erősen tartottam tőle, hogy ha egy velem egykorú nő felhívja őket, hogy „elnézést, kakaó került a számítógépembe”, hát azonnal elhajtanak.
Ők legnagyobb meglepetésemre csak annyit mondtak, hogy „hát, azért nem biztos, hogy akkora a baj.” Abban maradtunk, hogy beviszem hozzájuk a gépet, egyébként házhoz is jönnek, ha arra szükség van.
Bent megvizsgálták a laptopot és megállapították, hogy korához képest egészen jó állapotban van. Jól tettem viszont, hogy nem indítottam el a gépet, így a kakaó nem kerül be az elektronika közé. Nagy szerencsém volt, mert csak a hűtő ventilátorát érte el a massza, elég volt azt kicserélni. Mivel kapcsolatban álltak a gyártóval, hatalmas szerencsémre volt náluk hűtőmodul raktáron, így hétfő délután már dolgozhattam is a gépen. Hihetetlen, hogy a PC mentoros srácoknak milyen türelme van!
HP és Lenovo gépeket is szervizelnek egyébként, márkaszerviz szolgáltatást is biztosítanak, úgyhogy akár a céges ThinkPad-ekkel is fordulhatok hozzájuk. Ez elég megnyugtató, ha belegondolok, mennyire ügyesen jövök ki a technikával.
A laptopom azóta is hibátlanul működik… A gyerekeknek való meséléshez pedig vásároltam egy tabletet. Ezt vízálló tokban tartom. És a kicsik szigorúan csak kulacsból ihatnak mellette. Olyanból, amelyiknek nem jár le a teteje…
Nem sok esélyt láttam rá az elején, de hála istennek a történetünk pozitív véget ért. Örülök, hogy működnek még olyan szervizek, ahol a lehetetlennek tetsző eseteket is bevállalják. És jól esik, hogy mindezt anélkül, hogy ítélkeznének. Azért mindenesetre érdemes hanyagolni a kakaó laptopba öntögetését. Annyira nem jó mulatság senkinek…