Gumicserét csak profitól – a Méta Autószerviztől!

Soha nem felejtem el, hogy kissrác koromban mekkora élményt jelentett nekem, mikor egy hosszú autóút során egy defektes gumi miatt meg kellett állnunk, és én láthattam, hogy apám milyen szakszerűen és gyorsan végzi el a gumicserét. Ettől a tettől egy valódi hős volt a szememben, és magamban úgy könyveltem el gyerekként a történteket, hogy egy igazi férfinak, egy apának alapvető dolog, hogy pillanatok alatt megoldja a gumicserét.

Felnőttként a gumicsere problematikája egy kissé átértékelődött előttem, és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a legjobb, ha ezt a tevékenységet is igazán profi kezekre bízzuk – nemcsak az autónk, hanem a saját magunk biztonsága érdekében is. Találtam is erre egy igazán szakértő és professzionális műhelyt, a márkafüggetlen Méta Autószervizt.

Ennek a vállalkozásnak az elindulásánál alapvetően a gumicsere és a gumiszerelés jelentette a fő profilját. Ahogy az ügyfélkörük egyre szélesedett, úgy kezdték el más tevékenységekkel is kiszélesíteni a tevékenységi körüket. Ami azonban jó hír, hogy a gumikkal kapcsolatos szervizelésük a mai napig teljesen professzionális módon működik. Ennek köszönhetően immáron több évtizedes múltra visszatekintő a cég és több mint 2500 visszatérő ügyféllel rendelkeznek. 

gumicsere

A Méta Autószerviz honlapján, a metaautoszerviz.hu-n található tájékoztató szerint a gumicserének alapvetően két szezonja van: a téli és a nyári. A téli gumik nyárira való lecserélése döntően március-áprilisban dönt rekordokat az ügyfelek számát tekintve, míg a nyári gumiknak a télire lecserélése általában október-novemberben történik meg.

Ezekben az időintervallumokban érthetően nagy számban lerohanják az ügyfelek a gumicserével foglalkozó szervizeket, így a Méta Autószervizt is.

Azonban a Méta Autószerviznek van erre egy roppant hathatós megoldása, ami nem más, mint az online időpontfoglaló rendszer, ahol könnyedén kijelölhetünk magunknak egy időpontot. Erről visszajelzést is kapunk, melynek köszönhetően nem kell hosszadalmasan várnunk még a szezonális csúcs időszakban sem.

A Méta Autószerviznél többféle variáció is előfordulhat a gumicserénél. Olyan alaphelyzetek is vannak, mikor az ügyfél viszi a gumiabroncsot, és csak a kereket kell cserélni, de természetesen az is megoldható, ha az egész komplett kereket le kell cseréltetni.

Emellett a szerviz fontosnak tartja mindkét esetben a centírozást is, vagyis a kerekek kiegyensúlyozását. Ha ez a lépés elmarad, akkor ez idővel a futómű meghibásodásához vezethet.

Ezenkívül a Méta Autószerviz ajánlja az első és a hátsó abroncsok fél évente való cseréjét is.

A gumicserét szakszerűen végzik, melynek során egy táblázat alapján beállítják a gyári adatokat. ĺgy például a gyári nyomást is beállítják az abroncsokban. A gyári nyomatékra ráhúzzák a csavarokat, réz spray-vel befújják a kerékagyat, hogy az ne tudjon korrodálódni.

Mindezek mellett olyan praktikus szolgáltatással is szolgálnak még, mint az úgynevezett „gumiabroncs hotel”, mely azt jelenti, hogy az autóról leszedett abroncsokat megfelelő körülmények közt még tárolják is részünkre.

Ezek a fantasztikus szolgáltatások nemcsak a kényelmünket, hanem a biztonságunkat is szolgálják.

Ha valaki egyszer már megtapasztalta azt, hogy milyen egy professzionális gumicsere, akkor garantáltan a megfelelő autószervizbe, így a Méta Autószervizbe viszi gumicserére az autóját.